Szlovénia leghíresebb panoráma útja a 20 km-es Solcava út Szlovénia északi részén. Az ország egyik leglátványosabb túra és bicikliútvonala, mely mezők közül indulva tanyákon, a lankákon legelő juhnyájak és marhacsordák között haladva Podolseva faluig visz, majd visszatér Solcavába.

Talán több napot is eltöltöttünk a völgyben és már-már hozzászoktunk a körülöttünk lévő Kamnik-Savinja-Alpok csodás látványához, de a Panoráma utat még ebben az esetben is ugyanúgy fogjuk élvezni, mintha csak most érkeztünk volna.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

Az út kb. 20 km hosszú, gyalogosan viszonylag könnyen teljesíthető, ám kerékpárral talán még élvezetesebb. A túraútvonalat a helyi gazdák szépen rendben tartják.

A turista szezon májustól augusztus végéig tart, amikor is minden fogadó, vendégház nyitott kapukkal várja a beérkező fáradt turistákat.

Térkép - Hol van a Solcava Panorámaút?

Cím, térkép, elérhetőség, távolság  

1200 m-es magasságban, az Olseva hegy lábainál fut a Solcava (Solcavsko) Panoráma útja. A 20 km hosszú útvonal Solčava településről kapta a nevét. Az útvonal innen indul, és része a nagyobb, Solcava vidéknek.

  • A Panoráma út kiindulópontja: Solcava
  • Távolság Budapesttől: 4,5 óra / 450 km
  • Távolság Ljubljanatól: 1,5 óra / 65 km

A szlovén autópályáról és autópálya matricáról írt kisokost itt találod.

Az útvonal alatt 3 völgyet találsz:

  • Robanov kot
  • Logarska dolina
  • Matkov kot

Solcava városa Robanov Kot és Logár völgye között fekszik.

Solcava térkép| Forrás: Wikiloc
?
Tipp: A középső völgyben, a Logarska dolina-ban van egy nagy szálloda, ahol tudtok elektromos kerékpárt bérelni egész napra. Érdemes azzal nekivágni a Panoráma útvonalnak. 

Képek

Solcava Panoráma út képekben - sárkány szobor, Szentlélek templom, és a Klemensek farm

Miért különleges a Solcava Panoráma út?

Sajt és szalámi túra sárkányokkal

Az út különlegessége, hogy nem egy egyszerű turistaútról beszélünk. A Panoráma úton nem csak úgy áttúrázik az ember. Inkább úgy kell elképzelni, mint amikor bortúrázásra adjuk a fejünket a Balatonnál. Csak itt sajt, szalámi és egyéb helyi specialitásokat kell magadba " tömnöd".

Közben bepillantást nyerhetsz a helyi falusi életbe, betérhetsz a kertekbe, megsimogathatod a gazda tehenét.

A dús, zöldellő réteket hagyományos tanyák pettyezik. Szinte bármelyikbe betérhetünk, biztos, hogy érdekességeket fogunk látni.

Kóstolhatunk házi készítésű sajtokat az útmenti fogadókban, és legtöbbjükben meg is szállhatunk.

Aki végigmegy ezen az úton, úgy érezheti, a világ tetején jár és onnan tekint le a természet fantasztikus alkotására. Az út alatt végig völgyek sorakoznak, így a kilátás pazar és egyedi lesz, amit sehol máshol nem láthatsz Szlovéniában...

Sárkányok

A Panoráma út egy Kristof nevű juhászfiú és a fiatal sárkány, Lintver története. A sztori kiindulópontja, hogy Kristóf bárányai eltűntek... Az út során nem csak egy, hanem több sárkány szobra is el van helyezve.

Panoráma út - Túra, útvonal

A Panoráma út összesen 12 állomásból áll, és néhány ráadás pontból. Ezeken a pontokon áthaladva Kristóf nevű szlovén kisfiú mutatja be a vidéket (és az itt élő sárkányokat is).

Solcava Panorámaút térkép
Solcava Panorámaút térkép | Forrás: Solcavska Panoramska Cesta
Solcava Panoráma út Állomás Látnivaló
1. állomás Solcava Kiindulópont
2. állomás Ramšak farm Helyi finomságok
3. állomás Macesnik farm Fűrészmalom, vízerőmű
4. állomás Rogar farm Szállás
5. állomás Strevc farm Helyi specialitások, fűszerek, gombák
5. állomás Szentlélek templom Pihenőhely
6. állomás Ásványvíz forrás Ivóvíz forrás
7. állomás Klemenšek farm (főképen ez szerepel) Bepillantás a szlovén farm életbe
8. állomás Pastirkovo kilátópont Kilátópont
9. állomás Žibovt farm Helyi finomságok
10. állomás Gradišnik farm Íjászat kölcsönzés
11. állomás Lamotje szurdok Szurdok, barlang, sárkány szobor
12. állomás Logar völgy bejárata Végpont
?
A Panoráma útnak 2 legnépszerűbb pontjai az 5. állomásnál látható Szentlélek templom, valamint a 7. pontnál látható Klemense farm. 

A Panoráma út 6. állomása a Vas forrás. Magas vas- és szénsav tartalmú vizét a helybeliek a kezdetektől isszák és gyógyhatást is tulajdonítanak neki. Ha megkóstoljuk, érezni fogjuk benne a vas jellegzetes ízét, de mégis vigyünk haza egy palackkal az Alpok forrásának vizéből! Legyünk figyelmesek, mert a forrást jelző táblát nehéz észrevenni. A Klemensek farm után figyeljük a kiírásokat!

Bár világhírű nevezetességeket itt hiába keresnénk, de nem is fognak hiányozni, mert a táj önmagában varázslatos.

A Solcavsko környékén futó túraútvonalak nemcsak az ország legszebb tájaira kalauzolnak el, de bepillantást engednek a vidék múltjába, évszázados tradícióiba, a helyiek életmódjába.

Teljesebb képet kaphatunk a szlovén mindennapokról, mindezt pedig nem művies, szabadtéri múzeumi körülmények között, hanem a mesébe illő, mégis valóságos, természetes környezetben.

GPX útvonal

A Bikemap oldalán van fent egy útvonal, amit tudunk követni. Az itt található túrát módosítani kell, mert az messzebbről indul. Egyszerűen vágjuk le az útvonalat és induljunk a Logár völgyétől, vagy Solcavától.

Solcava út: Klemensek farm
A Klemensek farm az út 7. állomása - Solcava panoráma út

Logarska Dolina

Az út csak a völgy előtt megy el

Ha a szlovén tájakról már nézegettünk fotókat, biztos, hogy láttuk már a Logarska dolinát is. A neve lehet, hogy nem cseng ismerősen, de egyre több turista indul útnak, hogy felfedezze ezt a meseszerű szlovén tájat. A sűrű alpesi erdők, a mesébe illő legelők és a sziklás hegyek lenyűgöző látványt nyújtanak és lehetőséget adnak a túrázásra.

Logarska dolina - Logár völgye, Szlovénia
Logarska dolina - Logár völgye, Szlovénia

Matkov Kot

Az út opcionális része (13, 14, 15-ös állomások) ...

Solcavsko völgyei közül a legvadabb és leginkább természetes formában megmaradt a Matkov Kot. Ironikus, hogy éppen itt épült ki a környék első műútja 1860 körül, hogy összekösse a régiót az osztrák területekkel a fa- és szénexport egyszerűbb bonyolítása érdekében.

Ez az út még ma is használatban van és megépítése óta szinte semmit sem változott. A völgy alsó szakasza gyakorlatilag lakatlan, a tanyákat a lejtőkön feljebb, a legelőknél találjuk. Az egyik nevezetes tanya a Matk családé, mely 700 hektárjával valaha az ország legnagyobb gazdasága volt.

Robanov kot

Ahová a Panoráma út nem megy be ...

Az egyik legszebb megálló a völgyben a Robanov-tanya, mely védettséget élvez. Először 1426-ban írnak róla, de valószínű, hogy már a 12. században is állt.

Talán nem ez a legrégebbi, még ma is működő gazdasága az országnak, de az biztos, hogy az első háromban benne van. Az élő család ugyanis kilenc generációra tudja visszavezetni a gazdaság történetét.

A gazdaságot látogatni sajnos nem lehet, de a tulajdonosok üzemeltetnek egy hagyományos alpesi tejüzemet a völgy túlsó végén, ahol szívesen fogadják a turistákat. Innen az út felkapaszkodik a Molicka Planinához, majd tovább halad az 1800 m-es lévő Korosica-fennsíkra.

Itt találunk egy hegyi menedéket, ami június közepétől szeptember közepéig van nyitva. A túrázók itt még utoljára megpihenhetnek, mielőtt tovább indulnak a 2350 m magasan lévő csúcshoz, az Ojstricához.

➡️ ➡️  Facebook link ?