2010-ben Európa kiemelt úti céljának választották meg a Szlovénia területén 113 km hosszan kanyargó folyót, mely az ország egyik legkedveltebb fürdőhelye, hiszen hőmérséklete nyaranta akár a 30 fokot is eléri.

A Kolpa folyót mindezen felül Szlovénia legszebb folyójának is tartják hihetetlen kékes-zöldes színe és csodás természeti környezete miatt. Patakok, mellékfolyók, zúgók tarkítják, a Kolpa-szurok, zöldellő dombok és az ország legjobb bortermő vidékei ölelik körbe.

Bár önmagában is nagyon vonzó úti cél, a legtöbb turista valójában a Kolpa folyó partmenti régióra kíváncsi. Ezek a vidékek az ország legfőbb turisztikai területei látványos tájakkal és a szabadban való kikapcsolódási lehetőségek hatalmas tárházával.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

A Kolpa folyó melletti területek egy része védett, kulturális és gasztronómiai kincsei, valamint az itt élők vendégszeretete pedig csak még vonzóbbá teszik a turisták számára.

A folyó mentén különleges karsztképződményeket láthatunk, de az élővilág is izgalmas, hiszen szabadon élnek itt olyan ritka állatok, mint a hiúz, a farkas és a medve.

A hihetetlen színekben pompázó Kolpa folyó

A víz szerelmesei nem is kívánhatnának jobb úti célt. Kajakozni, úszni, raftingolni, csónakázni is lehet itt, a szárazföldi túraútvonalak pedig kitűnő lehetőséget adnak a vidék gyalog vagy két keréken történő felfedezésére. A folyó vize 30 halfajnak ad otthont, ezek közül 9 veszélyeztetett.

Az erdők csöndjét az itt élő több mint 100 madárfaj hangja töri meg. Önállóan is kirándulhatunk a környéken, de még jobb, ha a vezetett túrákat választjuk. Az idegenvezetők a legszebb helyekre visznek el, a kirándulást pedig izgalmas történetekkel és a természeti értékek bemutatásával teszik még felejthetetlenebbé.

A Kolpának a földrajzi elhelyezkedése is egyedülálló. Ez Szlovénia legdélebbi folyója, melynek partjai mentén az évezredek alatt egy autentikus világ jött létre, ami az itt élő etnikai csoportok kultúráján és szokásain mai napig érezhető hatással van.

Éppen ezért a táj felfedezése mellett érdemes a közeli településekre is ellátogatni, ahol a hagyományaikat ma is erősen őrző emberekkel találkozhatunk.

Kolpa folyó, Szlovénia

Ha kalandra vágyunk, ne hagyjuk ki a raftingolást a Kolpa folyón. Talán nem ez Szlovénia legvadabb folyója, de lassúbb sodrása éppen az előnye, hiszen lehetővé teszi, hogy evezés közben megálljunk úszni vagy nézelődni.

A folyó felső szakasza egyenesebb szakaszokból áll, a víz hőmérséklete itt alacsonyabb, mint az alsóbb részeken, ahol nem ritkán eléri a 30 fokot is.

A Vár-ösvény a Kolpa Regionális Park legszebb részein visz át minket. Védett terület ez, ahol a látogatók megcsodálhatják a természet számos különlegességét. A túraútvonal kiindulópontja Zunici, végpontja pedig Dragose.

Az is könnyen végig tudja járni, aki a túrázás terén nem rendelkezik különösebb gyakorlattal, nyáron pedig a hőség miatt sem kell aggódni, hiszen a fák hűs árnyékot nyújtanak. Az esősebb évszakokban a folyó szintje megemelkedik, ekkor a túraút egyes részei járhatatlanok.

Az ösvényen keresztül sok kis faluba betérhetünk, a teljes út megtételére kb. 4-5 órát számolhatunk. Kerékpáron nagyobb utat is megtehetünk, mivel a Kolpa partjainál fogadókban, vendégházakban és kempingekben is tölthetjük az éjszakákat.

A Kolpa Krajinski Park 1998-ban jött létre, 2006 óta állami támogatással működik. Területe több mint 4300 hektár, magában foglalja a folyó menti változatos vidéket.

Nemcsak a természeti értékeknek biztosít védelmet, de főként azért hozták létre, hogy támogassák a hagyományos életmód, a kultúra fennmaradását és környezetbarát szemléletre, fenntarthatóságra tanítsa az itt élőket. A természeti látnivalókat gyalogos és kerékpárutak kapcsolják össze.

A vidéken hagyományosnak számító méhészetnek is külön tanösvénye van, Sokcev Dvorban néprajzi múzeumot hoztak létre, ezenkívül kalandtúrákat is szerveznek

A Kolpa-menti városok közül az egyik legjelentősebb a 3500 lakosú Metlika. A folyóparton álló kastélya fő látnivalója, benne a regionális múzeummal. Metlika a 15. században nyerte el a városi jogok, miután a Kolpa-folyó és környéke horvát határként fontosabb szerepet kezdett betölteni.

Kirándulás a Kolpa folyó környékén
Kolpa folyója felülnézetből

A 15-16. századi ellenséges támadások és az 1705-ös tűzvész miatt a város nehéz időkön ment keresztül. A 19-20. század fordulóján már élénk kereskedelme és kézművessége folyton tett szert hírnévre. Kultúrájában izgalmasan keveredik a hagyomány, a kézművesség és a mezőgazdaság.

A Kolpa-folyó mentén Semic az egyedüli település, melyen a folyó nem halad át. A hozzá legközelebbi folyószakasz 2 km-re található. Az apró települést egyik oldalról termőföldek, másikról a Kocevje Rog sűrű erdői fogják közre.

Látképét a 12. században épült, kis téren helyet foglaló Szent István templom uralja. A települése határain túl a legfőbb látnivaló az a karsztforrás, ahol a Krupa-folyó ered, de érdemes ellátogatni Smuk vár romjaihoz is.

700-nál is kevesebb lakosával az egyik legkisebb szlovén település Kostel. Festői kastélya egy Kolpa-folyó völgyének egyik legszebb szakaszára tekint le egy magas szikla tetejéről. Ez a legfontosabb és országszerte ismert látnivaló itt.

A változatos karszt táj azok számára tartogat gyalogos és kerékpáros túralehetőséget, akik a nehezebb terepeket kedvelik. Kostel közelében vízeséseket és barlangokat is megnézhetünk. Hidegebb estéken a kosteli rakija melegíti fel a kellemesen elfáradt turistákat.

A város számára a legfontosabb esemény az évben az augusztus 15-én megrendezésre került Tamburanje va Kostele folklór fesztivál.


Osilnica

Szlovénia legkisebb települése a 332 lakosú Osilnica. Nemcsak erről híres, hanem arról is, hogy itt született a szlovének egyik kedvenc népi hőse, Osilnica Peter Klepec, valamint arról, hogy a Cabranka- és a horvát Kupa-folyó összefolyásával itt jön létre a Kolpa folyó.

A településnek elsősorban a természeti környezete vonzza a turistákat. A sziklás Borovska Gora hegy és a Kolpa-folyó közé 36 km2-es területre beékelődött Osilnica mellett több kisebb falu, tanya és gazdaság is található. Ezeket se hagyjuk ki, ha már itt, Szlovénia egyik legelszigeteltebb szegletében vagyunk!


Kocevje

Európa egyik legszebb állapotban megőrzött területe Kocevje és környéke. A vidék 90%-át itt erdőségek borítják. Felfedezését megkönnyítik a kitáblázott túraútvonalak, melyek ideálisak úgy a gyalogosok, mint a kerékpárosok számára. Kilátók, karsztbarlangok tarkítják az utat, ahol nem árt óvatosnak lenni, hiszen a barna medvéknek is ez az otthonuk. A 17 ezer fős Kocevje a régióban a gazdasági és kulturális központ szerepét is betölti.

Fő utcáján régi villák sorakoznak, egy kaszinó és több kiváló étterem is a várja a turistákat, hogy kellemesen tölthessék el itt a napot.

➡️ ➡️ Facebook link ?